2011. október 29., szombat

Jól smárol a bamba herceg

szerző: Fakirma
Bár őseim között bábművészekben erős a felhozatal, én gyerekkorom óta irtózom minden fajta kézre húzható izétől. Így aztán szorgalmas ködösítésemnek köszönhetően Királykisasszony előtt sikerült titokban tartanom a bábok titokzatos világának létezését egészen mostanáig, amikor valahogy szagot fogott, gondolom az oviban köpött neki valaki (az óvoda negatív hatásait felmérni se lehet, míg az ember a saját bőrén meg nem tapasztalja). Mivel a négy napos ünnepet a „gyermekeivel törődő anya” szerepében szándékozom eltölteni, délelőtt vettem egy nagy levegőt, felhívtam a Budapesti Bábszínházat, s mit ad Isten, pont két jegy akadt a délutáni Csipkerózsa előadásra.
Királykisasszonnyal lázas készülődésbe kezdtünk, nylon harisnya (huh, augusztus óta nem szőrtelenítettem a lábam, épp ideje volt!), szoknya, nyaklánc, parfüm, majd fenékbillegetés az Andrássy úton. Attól eltekintve, hogy a színházba lépve olyan szag fogadott, mintha egy pöcésautó-dzsemborira érkeztünk volna, a délután majdnem felért egy flow-élménnyel. Az előadásnak nem sok köze volt a bábhoz (csak a rend kedvéért húztak időnként kézre-lábra valami bábra emlékeztető rongydarabot), inkább a Csipkerózsika zenés-táncos-énelkős verziójával kényeztethettük magunkat. A darab élvezeti értékéből még az se vont le sokat, hogy hamar kiderült, a bábművészek egyáltalán nem tudnak zenélni, táncolni és énekelni sem. Ha akarjátok látni a mese anti-disney feldolgozását, akkor a bábszínházban a helyetek. Nincs benne habos-babos giccsparádé, a díszlet prózaian egyszerű, de szemet gyönyörködtető, s remekül passzol hozzá az ötletes koreográfia.  A zene valószínűleg nem egy minőségi csúcstermék (nem vagyok egy vájt-fülű, úgyhogy bocs, ha mégis az, csak nem vettem észre), ám a célnak pont megfelel, könnyen emészthető. A darab hemzseg a gyönyörű gegektől, épp annyi a szóvicc és a helyzetkomikum, amit még jól esik befogadni. Csipkerózsától fényévekre lakik a Barbie-ideál, hatalmas fenekének és durung lábainak bájos látványát csak tovább fokozza az otthonosan viselt teszkógazdaságos pizsama. Egyébként az egész mesében a legjobb csaj a gonosz tündér (engem sajnos rettenetesen emlékeztetett Anettkára). Az ifjú hercegből hiányzik minden herceges: az agya éjsötét, a jelleme, mint egy óvodásé, ronyózik mindentől, s még azt is bevallja, hogy nem is tud csókolózni (szerencsére kiderül, hogy mégis, így megmenekül Csipkepalota). Mindezek dacára nagyon szerethető jellemek és igazán megérdemlik a boldogságot. A katarzisnál kicsit megijedtem, hogy minden átfordul rózsaszínbe, de nem, ezt is megúsztuk (nem árulom, el hogyan, nézzétek meg magatok). Az egész darab nagyon mértéktartó, nem viszi túlzásba a bénáskodást sem, valahogy minden pont a helyére kerül.
Királykisasszonnyal remekül szórakoztunk (bárcsak a következő három ünnepnap is ilyen vidáman telne!) Az égi bábos rokonoknak pedig üdv a Mennyországban, nekik volt igazuk, nem is olyan rémes műfaj ez a bábszínházasdi.

3 megjegyzés:

ms.dixlekszia írta... [Válasz erre...]

Szerintem ithon sok a negatív előítélet a bábokkal szemben(mi tagadás,bennem is volt)-gagyinak,bárgyúnak tartják ,vagy csak valami tudatalatti viszolygás(lásd számos horror film) miatt
kapáspól elutasítjuk ezt a műfajt.Pedig vannak
magas színvonalú előadások-sőt sok helyről hallottam
(magam is meglepődtem),hogy a legjobb előadásokban
mindíg van bábos elem.Hát hajrá!

a Közeli Rokon írta... [Válasz erre...]

Jaj, jó, hogy ezt írod Irma, mert ezidáig rettegve vártam azt a percet, amikor gyermekeimmel majd újra be kell tennem a lábamat a doh-szagú bábszínházba.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

You can use equally Sam even though you should concentrate much
more about the examine page on its own.
Here is my website Treat Genital Warts

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...