Ki vagy-vagy a műélvezetben?

Szerző: Onleány

Keresed az újdonságot, vagy elég a kanonizált biztonság?

Túl nagy a kínálat és túl kevés az idő ahhoz, hogy kapaszkodók nélkül eligazodjak. De ha szembejön a szépség, nem ugrok el előle, csak mert nem ismerős, ráadásul a kanonizált biztonságban is nem egyszer csalódtam már. (Lotte)

Nem keresek én semmit, de az újdonságot azért jobban észre veszem. (Fakirma)

Néha úgy érzem, teljesen más világban élek, mint a kortárs alkotók, és egyszerűen nem találok köztük társat, máskor meg látom magam a kortárs diskurzusban, és megőrülök, hogy nem hallatszik be hangom a pályára. Néha meg, és az nagyon ijesztő, az az üzenet áll össze a kortársaktól, hogy mi emberek már nem nagyon szeretjük magunkat. De mivel az ilyen sommás ítéletek sosem igazak, szerencsére ez sem lehet az. (Szofi)

Tajvani művész munkája, sajnos név nélkül találtam.

Kitől sajnálnád az adódat: a bohócoktól vagy a médiaművészektől?

Hát, ha így kérdezed mindkettőtől. De bízom abban, hogy a bohócok és médiaművészek között/mellett akad igazi tehetség is. (Lotte)
A bohóc kalapozhat az utcán, legyen az adóm a médiaművészeké. (Fakirma)
Mindig belegabalyodom ebbe a művészet finanszírozása témába. Az állami finanszírozás problémás az értékítélet szempontjából, az individuális, nem közösségként működő  társadalmak meg nem tudnak a materiális értékeken túlmutató dolgokat magukban (piaci alapon) fenntartani. A médiaművésznek keveset adnék, az jót tesz a kreativitásnak. A bohócnak tisztes nyugdíjat, mert ha tényleg nevettet megérdemli, ha meg nem, az meg olyan szomorú sors, hogy a nyomort már nem bírná el, depresszióval fertőzné a környezetét. Azt meg nem hiszem, hogy sokan vállalnák a bohócéletet pusztán a megélhetés kedvéért. (Szofi)

Műcsarnok vagy inkább a Szépművészeti?

Szépművészeti. (Lotte)

Jaj, úgy keverem őket, mint a jobb és a bal kezemet. Azt kedvelem jobban, ahol a Botero kiállítás volt. (Fakirma)

Mindkettő, de mindkettő nagyon le is tud hangolni. A szépművészeti akkor, ha nem tetszenek a régi mesterek, és van olyan állapot, hogy szükségem lenne állócsillagokra a biztonságérzetemhez. A műcsarnok akkor, ha nagyon vágyom a kortársak társaságát, de nem nagyon állnak szóba velem. Amúgy most épp váltásban vagyok, mindkettőbe szívesen mennék, de lusta vagyok, és  maradok itthon.(Szofi)

Kortárs irodalom, vagy ne fárasszanak?

Nyugodtan fárasszanak! Ha nem bírom a tempót, legfeljebb leteszem. (Lotte)

Nagyon szeretem a kortárs irodalmat, mostanában szinte csak azon élek. (Fakirma)

Az a baj a kortárs írókkal, hogy az embernek alkalma van látni, és egy kicsit megismerni őket. Pont olyan mértékben, hogy erősebb legyen a kiábrándulás, mint a kötődés. Ezért igyekszem előbb szövegekkel találkozni, és csak utána megtudni, ki is ő. Egyébként meg legyen benne ambíció, hogy lefárasszon! (Szofi)

Érdekel a kritika, vagy csak az ismerősök véleménye?

Műélvezetre is kevés az időm, nemhogy kritikát olvasgatni. Pedig sokat elárul a műfaj, kritizáltról és kritikusáról egyaránt. (Lotte)
Idegesít a kritika műfaja. Mindig olyan bölcs gondolatokat fogalmaznak meg, amilyenek nekem soha nem jutnának az eszembe. Sokszor megnézek egy filmet, aztán elolvasom a kritikáját, s kiderül, hogy egészen másról szól, mint amit nekem mondott. Ráadásul olyan szép választékosan tudnak írni, hogy falra mászom tőle. (Fakirma)
Szeretek kritikát olvasni, ha nem egy nagyon merev, önbizalomhiányos frissbölcsész írja, meg ha nem fullad bele a saját éleselméjűségének, fején  talált szögeinek csodálatába. Ja, és a legfontosabb: szeretek kritikát olvasni, ha a szerzője az ízlését is vállalja, nem csak eszét. (Szofi)