"Bármit, csak híradót ne!" - Borsa Miklóssal beszélgettünk

Szerző: Lotte  

Az M1 „félnyolcas” híradójának rutinos műsorvezetőjével, Borsa Miklóssal beszélgettünk, akit nemcsak a hírek foglalkoztatnak, de szenvedélyes sportoló és a klasszikus zene szerelmese is.

Erdélyben gyerekeskedett. Van ennek köze ahhoz, hogy évekkel később a Duna Televízió egyik oszlopos tagja lett?

Nincs semmi. Apai ágon Erdélyből származunk, két-három éves voltam, amikor édesapám és nagymamám felkerekedtek, hogy megnézzék nagymamám névadó faluját, Gegest. Ott betértek – ahogy nagymamám mondta – a „papukhoz”, aki történetesen az erdélyi magyarok egyik legmegbecsültebb lelkipásztora volt, Fülöp-Gábor Déneshez. Olyan jól összebarátkoztak, hogy gyakorlatilag gyereküknek fogadtak, én pedig ugyanúgy hívtam őket, mint saját gyerekeik: „apja” és „anyja”… Attól kezdve minden évben hónapokat töltöttem náluk Gegesben, Hármasfaluban, Szászrégenben, végül Marosvásárhelyen.

„Szereplős” kisfiú volt?

Nem nagyon. Persze láttam magamról óvodás fotót, amin valami ünnepélyen buzgólkodom, és néhány filmben is ültem a háttérben, de azt hiszem, alapvetően félénk gyerek voltam.

Kukás szeretett volna lenni, aztán mégis közgazdász lett, hogy aztán végül a médiában kössön ki. Hogy alakult e „pályaív”? Esetleg csábítja valami új?

A kukásság nem magának a munkának szólt, inkább annak, hogy nagyon tetszett, ahogy kapaszkodnak a kocsi hátulján. Egy gyereknek minden vonzó, ami neki tilos. Érettségi után sokáig nem vettek fel sehova, így három évet dolgoztam. Voltam kézbesítő, idegen nyelvi levelező, egyetemi pedellus és idegenvezető is. Megtetszett a turizmus, így idegenforgalmi és szálloda szakon lettem közgazdász. De közvetlen a diploma megszerzése után megnyertem egy rádiós vetélkedőt az egykori Danubius rádióban. Ez 1995-ben volt. Rónai Egon, aki megkérdezte tőlem, lenne- e kedvem ott maradni és kitanulni a szakmát, akkor azt is mondta: csak akkor válasszam a médiát, ha semmi mással nem akarok foglalkozni. Mert lehet, hogy egy napon nagyon fogok haragudni rá, hogy „belevitt”. Ez a nap szerencsére még nem jött el, és remélem, nem is fog.

Jó rálátása van a magyar médiára: rádiózott, dolgozott kereskedelmi televíziónál, majd a közmédiában. Milyennek látja a negyedik hatalmi ág honi teljesítményét a rendszerváltás óta?

Egy híradós legfontosabb tulajdonságai között van a függetlenség, az objektivitás és a hitelesség. Ezek közös tulajdonsága, hogy sosem mondunk véleményt.

Jelenleg az M1 híradósaként dolgozik. E kötött műfaj nem szűk egy Önhöz hasonló impulzív személyiségnek? Szereti?

Abban, hogy 16 éve híradózom az a legfurcsább, hogy amikor 1997-ben, az alakuló tv2-höz keresték a munkatársakat, tőlem megkérdezték, milyen műsorban dolgoznék szívesen. Azt válaszoltam, hogy bármit, csak híradót ne. Így kerültem a Tényekhez… Azóta persze sokat változtam, valószínű, elég érett lettem, hogy ne csak bejárjak dolgozni, hanem valóban foglalkoztassanak is a hírek, a híradózás.

Mennyire követi a közéletet: szenvedélyes hírfogyasztó?

Talán az előző válaszban is benne volt minden. Ha valaki nem követi állandóan az eseményeket, az lemarad. Ha nem érteném, hogy miről beszélek, mik az összefüggések, a néző is látná. Lehet, hogy nem tudná, mi furcsa, de érezné, hogy valami nem stimmel. És vissza is értünk a hitelesség kérdéséhez.

 Az internetes oldalát böngészve hamar kiderül, nemcsak jó tolla, de humorérzéke is van. Az élő adás, a híradózás feszültségét ez bizonyára oldja, ami segítség lehet az izgulósabb kollégáknak is...

Azt hiszem, hogy akit – bármelyik nagy csatornán, a világ bármelyik országában – odaengednek az esti, főműsoridős híradó asztalához, az már nem lehet izgulós. Nem arról van szó, hogy rutinból csinálunk bármit is, mert az hosszú távon bukáshoz vezet. De tudom, hogy minden kollégám 100 százalékban biztos abban, hogy bármi is történjék az adás 25-30 perce alatt, meg tudja oldani. A stúdióban viccelődni pedig elég veszélyes. Manapság sok olyan videó kering az interneten, amelyben műsorvezetők nevetnek élő adásban, és nem tudják abbahagyni. Egy híradós környezetben ez nagyon borzasztó lenne. Az a fél óra egy „más világ”. Tudja ezt a legtöbb kolléga is, aki adás alatt a stúdióban dolgozik. Csend van.

Mindig elegánsan, öltöny-nyakkendőben látjuk. Milyen a hétköznapokban?

Például van lábam is. Mindjárt kettő. Általában sportcipőben, farmerben. A hétköznapokban nagyon más vagyok, mint a képernyőn. Akik régóta ismernek, pont fordítva csodálkoznak, mint azok, akik csak a dobozból. Egy autóversenyen mondjuk fülig sárosan, az autó alatt fekve nem tűnök túl híradósnak, de ők ilyennek ismernek. Egy Duna Maraton mountain bike versenyen pedig egyszer a mellettem álló fiatal versenyzőtársam nézett, nézett, majd megkérdezte: „Bocs, nem te vagy a híradóban?”. Amikor mondtam, hogy de, csak ennyit válaszolt: „Tök jó, hogy te is itt vagy.” Szüleim révén az Operaházban, művészek, ismert emberek között nőttem fel, így számomra ez természetes világ. De tudom, hogy a legtöbb embernek kicsit misztikus, amit csinálok.

Szenvedélyes sportoló: lovagol, fut, hegyi kerékpározik. Milyen intenzíven űzhetők ezek a sportok munka mellett? Mennyi időt tölt egy héten edzőcipőben?

Mivel esténként dolgozom, a délelőttjeim mindig szabadok. Tehát csak rajtam áll, hogy mennyi időt töltök sporttal. Sajnos én is érzem már a kilométereket meg persze a kort. Többet vagyok sérült, mint korábban, valami, valahol szinte mindig fáj. Azért igyekszem minden nap mozogni.

Kedvenc sportágai tükrében is természetkedvelőnek tűnik. Szeret kimenekülni a város betontengeréből?

Szerencsés vagyok, olyan házban nőttem fel, és lakom most is, amelyiknek van kertje, így igazi „betonrengetegben” sosem laktam. Futni is erdőbe járok, korábban a Normafához, most a Hármashatár-hegyre. Mások az illatok, a talaj, a környezet, az ingerek, lehet látni őzet, rókát, nyulat, madarakat. Ilyen környezetben könnyebb feltöltődni.

Ha ki szeretne kapcsolni, futás vagy autózás közben milyen zenét hallgat szívesen? Mi az aktuális kedvenc?

Nem a komoly foglalkozás miatt, de leginkább a komolyzenét. Chopin zongoradarabokat, Dohnányi Variációk egy gyermekdalra című darabját. De a két „leg” azt hiszem mindig is Csajkovszkij b-moll zongoraversenye és D-dúr hegedűversenye marad.