2013. január 5., szombat

És mi most kik vagyunk?

Szerző: FiloSzofi

"- Hová mentek, fiatalok?
- Rumba, rumba, Centrumba!"

"Hé, öreg, csak előttem égsz, ha égsz."

Na most, aki ismeri ezeket, az vagy öreg, vagy nem bír felnőni, és a Centrumba tart,  vagy úgy ahogy felnőtt, és már a Centrumban vásárol. Kis nagyképűséggel ezek lennénk mi (a barátaim és én).
Bocs a fiataloktól, ezek itt régi reklámszlogenek, és olyan áthallásosan döcögtek be a fejembe. Amúgy harmincas vagyok, ha nem lenne egyértelmű.

Néha vicces, néha szorongató ráébredni, hogy most van az, amiről olyan sokat beszéltünk, de olyan kevéssé képzeltük el. 

Vámos Miklós megírta az újabb tutiból kimaradt nemzedék könyvet (attól még lehet, hogy jó, ez nem minősítés, nem olvastam), remélem, nekünk nem lesz ilyesmire késztetésünk, már elég sokat rinyálunk így is.
Kicsit aggasztó, hogy a helyettes államtitkár-helyettes ismerősök ismerősei kezdenek emlékeztetni a régi, szocializmust belülről bomlasztók cinikus öregjeire, de az valószínűleg állandó, hogy ki kerül oda, az meg személyiségfüggő.
A Kádár utáni értelmiség ugyan nem issza el (mind) az agyát, mert az már nem trendi, de olyan cinikus burkot növesztett, amin keresztül a világ szellemi ütőerén tartott kéz nem tudom, mit érezhet, szerintem csak a másik kérges, tapizó kezet. Ez már kellemetlenebb.

De ez mind nem igazán számít.


Valami olyasmit feszegetnék, hogy nekünk a "jövő elkezdődött" (haha), és ebben teljesen más a nehéz, mint amitől régen féltem. Legalábbis nekem.

A személyiséget megtartani nem olyan nehéz. Szerintem öregkorában mindenki konstatálja, hogy lényegében nem változott hároméves kora óta. A hatóképességét megtartani viszont már nem könnyű

Átfűteni nehéz magunkkal a világot, nem is megváltani.

Hogy ez legyen a mi karácsonyunk, a mi nyaralásunk, a mi művészetünk, a mi barátaink, a mi közösségeink, a mi utcánk, a mi városaink.
Gyertek már közelebb!

1 megjegyzés:

Bélád, azaz Katica, azaz én írta... [Válasz erre...]

nahát, nahát. Kosz lepi a ház falát! Sebaj! Jövünk! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...