2013. január 6., vasárnap

Ki vagy-vagy az új évben?

Szerző: Onleány  


Fogyókúrával vagy anélkül kezded?
Igyekszem kicsit jobban odafigyelni és próbálom végre újra kiharcolni a mozogásra az időt! (Lotte)
Esetemben a fogyókúra gáz lenne, de szeretném kinőni a szőkeségem, hogy végre olyasmit egyek, amitől nem leszek rosszul. (Szofi)
Két ünnep között mindig purgálok, nem számít, hogy múlt évet avagy jövő évet írunk. (Fakirma)

Fogadalmakkal vagy a szokott üzemmódban?
Csak a szokásos, de ez nem kötődik az évkezdethez: türelmesebb leszek és megtanulok végre jól angolul. (Lotte)
Én olyan örökzöld vagyok, aki mindig megújul, de mindig hullik egy kicsit, viszont sosem sárgul el. Az angolról már nem merek mit mondani. Viszont, figyeljétek meg, így vagy úgy, de szülök egy gyereket! (Szofi)
Megfogadtam, hogy nem fogadok meg semmit. Különös kényszert érzek, hogy ígéreteimmel ellentétesen cselekedjek, ami általában jelentős romlást eredményez a kiinduló állapothoz képest. (Fakirma)
Nagy tervekkel vagy különösebb célok nélkül?
Egy kisebb lakásfelújítás és egy-két utazás elő van üzemezve és van néhány fontosabb, titkos ábránd, azokról majd a maguk idejében. (Lotte)
Elgondolkodtam rajta, hogy tényleg le kellene írni egyszer magamnak, összeszedve azokat a célokat, amik a fejemben olyan szépen repkednek. Egyébként nem szeretem annyira a "cél" szót, olyan lineáris, de azért jó lehet valamire. (Szofi)
Az egyetlen jelentős tervem erre az évre, hogy Ojót bedugom az óvodába. Remélem, nem kergetek rózsaszínű álmokat. (Fakirma)

Jó, hogy vége az előzőnek vagy hálatelt szívvel tekintesz vissza?
Hálával. (Lotte)
Hálával, de jó, hogy vége, bár nem szoktam évekhez kötni a korszakokat, most valahogy egybevág. (Szofi)
Csak a napokban fedeztem fel, hogy mennyire szuper hónapokat tudhatok magam mögött. Nincs más vágyam, csak ezt az örömteli állapotot minél hosszabb időre konzerválni. (Fakirma)

Végre hétköznapok vagy mikor lesz már megint ünnep?
Gyorsan repült el a karácsony, de azért nem bánom, hogy vissazállt a hétköznapi ritmus. De ehhez az is kell, hogy legyen mit várni újra. Hál' Istennek, van. (Lotte)
Rétegesen szeretem. De ne legyen túl vastag a tészta! (Szofi)
Jobban szeretem a hétköznapok biztonságát. A diliház ünnepek alatt is diliház, csak akkor jó pofát  kell vágni az egészhez. A hétköznapokban legalább téphetem a hajamat az őrülettől. (Fakirma)




0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...