2013. február 14., csütörtök

Háromszög a szerelemben - stabil forma

Szerző: FiloSzofi

A következő gondolatokat Pál Feri atyától kölcsönzöm erre a napra, és ne húzzátok a szátokat, hogy a szerelemről nem tudok valami belevalóbbat, mint éppen egy papot idecitálni. Feri atyában az a jó (többek közt), hogy sosem kerül ellentmondásba a papságával, az elköteleződésével, a kereszténységével, ugyanakkor hallgatóként nem kell ebben a tekintetben közös platformon lenni vele ahhoz, hogy tanuljunk tőle. Még a szerelemről is, higgyétek el!
Az ötletért pedig köszönet kedves Sógorsinak, aki a videót mutatta, és akivel húshagyó keddi fánksütögetés közben, míg a fiúk szalonnákat és kolbászokat tüntettek el, jól ki lehetett tárgyalni a témát.
(Emellett sejtem, hogy lesznek olyan olvasóink, akik felkapják a fejüket a hittanos szerelemből házasság témakörnél.)

Feri atya az érett szerelem feltételeként három tényezőt sorol fel: szenvedély, elköteleződés, intimitás.

Ha valakinek a gépén nem töltődik le, ITT a videó linkje


Ez a három dolog szükséges az érett szerelemhez mindkét fél részéről. Mindhárom olyan dolog azonban, ami nem csak úgy van, vagy nem csak úgy jön, hanem egy bennem levő készség függvénye. Lehet bennem nagy a szeretet, vagy szerelem, de hiányozhatnak belőlem az érett szerelem megéléséhez való készségek, mint az intimitásra, szenvedélyre, elköteleződésre való készség. Valószínűleg, valamilyen korábban összeszedett sebzettségem, hiányom következménye, ha így áll a dolog.

A jó hír az, hogy ezek a készségek fejleszthetők. A csíra nyilván mindenkiben ott van, csak aztán valahogy gátakat növesztettünk a fejlődése elé. (A sebeink felismeréséhez és gyógyításához nagy segítséget kaphatsz Feri atyától, ha hallgatod, vagy a könyveit olvasod. Szerintem, a könyvek közül a Tükör által világosan, és a legutóbbi A szorongástól az önbecsülésig  zseniális. Olyan, ami nem csak szétszed, meg okosít, de tényleg segít is. Ez személyes ajánlás, nem reklám. Volt, amit nem olvastam, és volt, ami kevésbé tetszett.) 

Feri atya nem tagadja, hogy létezhet jó és tartalmas kapcsolat, szép és értékes élet úgy is, ha a háromlábú szék egyik lába rövidebb, és kicsit lejt az ülőke, de fel kell készülnünk arra, hogy a hiányzó elem valamilyen formában fel fog bukkanni. És esetleg ilyenkor születik igazi szerelmi háromszög. (Egyébként papokra és apácákra, mint minden emberre, szintén érvényesnek tartja ezt a  hármasságot.)

Érdemes meghallgatni a videót, ahol az előadásban mindhárom fogalmat kibontja, szerintem jó kis rendszerező lesz a fejünkben, meg a szívünkben.Alig több, mint tíz perc.

Egyébként meg, jó Valentin napot mindenkinek, aki pedig ünnepli is valahogy, annak kívánom, hogy jól süljön el a szívecske akció. Ha pedig nem sült el semmi, ne sértődjön meg!

0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...