2013. február 26., kedd

Zenei nagykövet kerestetik - Rákay Philippel beszélgettünk

Szerző: Lotte

Rákay Philip, az M1 intendánsa második éve vesz részt az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogatásában. Philippel műsorról, intendánsi feladatokról és persze zenéről beszélgettünk.

Rákay Philip (Fotók: MTVA)
Jól csengő név áll a névjegykártyáján, de vajon mi egy intendáns feladata?
Az intendáns tulajdonképpen programigazgatói feladatokat lát el, magyarul: meghatározza egy csatorna fő profilját és műsorkínálatát. Ez a feladatkör természetesen nem „one man show”, hanem igazi csapatmunka.

Magyarország legpatinásabb csatornáért felel. Nem hiányzik a képernyőzés?
Két éve ülök az intendánsi székben, s – bármily meglepő – úgy két hónappal ezelőttig eszembe sem jutott, hogy rendszeresen újra a kamerák elé álljak. Ami furcsa, hiszen az elmúlt huszonkét évben sohasem kellett hatlövetűvel kényszeríteni a képernyőre - mindig is örömmel készítettem műsorokat. Úgyhogy, sohasem tudhatjuk…

Mi az M1 ars poeticája?
Az M1 az én olvasatom szerint egy értékközpontú, hiteles, ám populáris, XXI. századi közszolgálati csatorna kell legyen. S bár még az út elején járunk, ennek a törekvésnek talán már látszanak a jelei.

Mire a legbüszkébb az eddigi intendánsi időszakból?
Sok mindenre. Például a Gasztroangyal, a Maradj Talpon!, vagy akár a Magyarország, szeretlek! sikerére, és persze sorolhatnám még azokat a műsorokat, amelyekre saját gyermekemként tekintek. De legbüszkébb talán arra vagyok, hogy 2012-ben a Voltfólió médiadíjat két kategóriában is átvehettem, ugyanis mind a szakma, mind a közönség az M1-et tüntette ki bizalmával, így kaphattuk meg a legjobb tévécsatornának járó díjat.  Most pedig itt a másik nagy kedvenc, A Dal

Szívén viseli ezt a műsort?
Maximálisan! Programigazgatóként és zsűritagként látszólag "csupán" hat - igen nézett – show-műsor sikeréért kellene aggódnom, ám ennél jóval többről van szó: a győztes produkciót egész Európa megismerheti majd, és három percen keresztül az lesz a képernyőre írva: Hungary. Nem mindegy hát, ki és mivel válik hazánk zenei nagykövetévé.

Bár a dalok versenye zajlik, az előadók versengéséhez szokott publikum nagy része talán még most is énekes-olimpiának tekinti A Dalt. Nem tart ettől?
A Dal rendkívül összetett megmérettetés. Elsősorban persze szerzői verseny, de a legzseniálisabb szerzemény sem ér semmit karizmatikus, tehetséges előadó nélkül. Az igazán átütő produkció akkor születik, amikor a tartalom és a forma is tökéletes. Ilyen dalt keresünk, és - ha a nézőink is úgy akarják - meg is találjuk majd.

A színpad mögött
Mi a versengés küldetése? Valóban a magyar könnyűzenei élet nívós eseményévé nőtte ki magát?
Egy adás után az egyik legismertebb zenei producer meghatottan azzal lépett oda hozzám: nem tudja szavakba önteni, mi mindent indított el, mennyi pozitívumot hozott a magyar zenei szakmában A Dal. Missziónk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a tehetséges magyar szerzőkre és előadókra, ők pedig évről évre egyre színvonalasabb produkciókkal rukkolnak elő.

Miben bízzon majd egy kicsiny, rokon nélküli nép kiválasztottja Malmőben?
Kizárólag saját magában, a tehetségében, és abban, hogy egy ország áll mögötte, ami persze komoly teher, de komoly erő is. Ha vállalható, minőségi három perccel állunk a százmilliós nézőtábor elé - a végeredménytől függetlenül - nem lesz okunk szégyenkezésre. És ez a legfontosabb!

Megismerve a dalokat, valóban országimázs-formáló hatásuk lehet? Feladata egyáltalán a nemzeti karakter megjelenítése az eurovíziós vetélkedésnek?
Egyre kevésbé jelennek meg az Eurovízió színpadán a nemzeti sajátosságok. Hacsak azt nem nevezzük nemzeti karakternek, hogy hetven pluszos nagymamák kalácsot sütnek egy gigantikus színpadon és közben értékelhetetlen, gagyi dance alapra énekelnek. Tavaly az oroszok ilyen produkcióval indultak, s bár mindenki róluk beszélt és meg is jegyezte őket, de az én ízlésem szerint másról szól a pozitív országkép-építés. Igazán büszke vagyok az egyedülálló, csak ránk jellemző magyar népzenei dallamkincsünkre, ám az eurovíziós szabályzat szerint ezek a dallamok is – hasonlóan bármelyik pop slágerhez – korábban már közzé tétettek, ezért eleve nem is indulhatnak a versenyen. Ezért nem fordulhat mondjuk az elő, hogy egy magyar szerző ír egy dalt, amelybe refrénként beépíti az „A csitári hegyek alatt” néhány sorát. Azzal együtt, hogy a pop zene nemzetközi műfaj, egyáltalán nem bánnám, ha születnének olyan dalok, amelyekben tetten érhető valami, csak ránk jellemző sajátosság.  

A zsűri tagjai közt vannak markáns nézetkülönbségek?
Gyakran előfordul, hogy hosszasan vitatkozunk egy dalon, vagy épp az előadóján, s néha „ölre megyünk” fontosnak látszó részletkérdéseken. Aztán a végére, amikor mindannyiunkban összeáll a kép, kiderül, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk egy-egy produkcióról. 

A nézők nagyon másképp ítélnek, mint a zsűri-székben ülők?
A zene olyan, mint a politika és a foci: mindenki ért hozzá. Ebből fakadóan a zsűri sohasem tud úgy dönteni, hogy az mindenkinek tetsszen. Ezzel együtt – a visszajelzések és a nézők szavazatai alapján – úgy tűnik, sokszor találkozott az ízlésünk a nézők gusztusával. Ami egyáltalán nem mindegy, hiszen a legvégén, az utolsó szót ők mondják ki, ők döntik el, ki utazzon Malmőbe. Bízom a helyes értékítéletükben!  
 
Tényleg, milyen zenéket hallgat a kocsijában munkába menet? Van kedvenc könnyűzenei előadója?
Most éjjel-nappal az eurovíziós dalokat nyüstölöm, de van az autómban komolyzenétől Ákosig sok minden.

Játszik valamilyen hangszeren? Esetleg próbálkozott valaha saját szerzemény írásával?
Van otthon gitár, dobfelszerelés és billentyűs hangszer is, és nem porfogónak tartjuk őket. Gyerekkoromban évekig klasszikus gitároztam és énekelni tanultam, de pötyögök zongorán is, ha nagyon muszáj – afféle tábortűzi-dalos színvonalon. Nemrég került hozzánk egy gyönyörű, századfordulós pianínó, azóta minden este „tüzet rakunk” a nappaliban… Emlékeim szerint – általános iskolás koromban – megzenésítettem József Attila Betlehemi királyok című versét, amit elő is adtam gitárkísérettel az iskolai ünnepségen. Utólag kicsit bánom, hogy nem voltam elég szorgalmas a zenetanulásban… 

Egy kislány és egy kisfiú édesapja. A gyerekek figyelik A Dal-t? Drukkolnak is a képernyő előtt?
Drukkolnak bizony, de nem a képernyő előtt. Véletlenül sem hagynák ki, hogy élőben láthassák a produkciókat, ezért ott ülnek az élő adásokon a közönség soraiban. Mindketten nagyon szeretik a zenét, kisfiamnak, Lórinak pedig különösen jó füle és érzéke van hozzá. 

Végezetül, megosztaná velünk, hogy melyik az a kedves dal, amit magával vinne egy lakatlan szigetre?
Ha lehet, inkább a gitáromat vinném…

0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...