2014. augusztus 20., szerda

Hogyan fussunk (majdnem) félmaratont, avagy bízzunk-e az álompalikban?

Szerző: Fakirma

Azt hittem, nagy cucc. Mármint (majdnem) félmaratont futni. Nem az. Sokkal egyszerűbb, mint Szofi bármelyik csodareceptjét megfőzni, megsütni vagy mittudomén mit csinálni vele. Elég hozzá egy többnapos ovis tábor és egy  hőn szeretett férj, akinek minden szavát elhiszed. Például azt, hogy a tábor kapujától pontosan 5 km-re található az erdei kisvasút végállomása, és nincs más dolgod, mint a betonúton elfutni addig, amíg a sínek el nem fogynak, onnan visszakocogni a táborig, s máris a lábaidban tudhatsz egy laza tízest. Egyszerű, még a hülye is képes rá, a lényeg mindössze a pontos koreográfia:

Indulj neki a betonúton, ne vigyél magaddal órát, mobilt, GPS-t vagy ilyesmit, legfeljebb egy MP3 kütyüt (ez utóbbi nélkül előfordulhat, hogy a maratont is kipipálod). Rendületlenül bízz urad jó szándékában és helyismeretében, ellenben ne hallgass sajgó ízületeidre, már az első susnyásban elvesztett időérzékedre, s csak akkor fordulj vissza (az állomás megpillantása nélkül), amikor a füledben másodszor is elölről kezdődik a nagyjából egy órás Táltos utca, s már rohadtul nem érdekel, merre jár az álompali,




annál inkább ráparázol, hol a fenében lehetsz te. A siralmas meghátrálás után törődj bele szarságodba, nézz szembe a ténnyel, hogy 60 perc alatt sem vagy képes öt kilométert futni.

A tábor kapujához visszaérve indítsd be az autód, s mérd le pontosan a végigloholt távot (persze csak akkor, ha a félig döglött járgányod kuplungját még képes vagy a félig döglött lábaddal kinyomni), no és akkor némi agymunka árán meglátod a kilométer számlálón a  (majdnem) félmaratonnyi értéket.

Ne felejtsd el ezek után egy tábornyi waldorfkompatibilis gyerek és szülő előtt leüvölteni a férjed fejét az 5 km-re található vasútállomás miatt, ami még 10 km után sem került elő (szerepeljenek benne a hazug disznó, az idióta barom, a most van itt a vége, a válóper és a tartásdíj kifejezések).

A következő nap találd meg egy másik asszony megbízhatónak látszó férjét, aki tanúsítani fogja, hogy nem te vagy a hülye, aki eltévedt az úton, s bevallása szerint 10 éve nem futott, most maximum egy félórás-órás kocogásról lesz szó, barátságos tempóban. Miután lógó nyelvvel az izzadságcsepp mentes, vidáman csacsogó apuka után lihegve ismét abszolváltad az előző napi (majdnem) félmaratonnyi távot (vasútállomás sehol), ne üvöltsd le senkinek a fejét, inkább próbálj meg levegőhöz jutni.

A következő nap ne dőlj be semmilyen pasinak, ne hagyd el a tábor területét, keress egy elhagyott zugot a sátrak mögött, és a a cölöpveréshez magatokkal hurcolt súlyzókkal kezdj bele a karizmokért folytatott szánalmas küzdelmedbe. Idővel tekints a hátad mögé egy téged bámuló vigyorgó apuka képébe, és benne tényleg megbízhatsz, mert frankón az igazat mondja,

Igen, téged nézlek Szöszi, s miattad fetrengek a röhögéstől.

A tábor hátralévő részében ne csinálj semmit, mindössze jó waldorfmamihoz méltó módon üldögélj a patakparton, számolgasd a vízben fellelhető gyerekek fejét, pótold az elpazarolt kalóriákat magas szénhidráttartalmú ételek és italok formájában, közben szívj el annyi cigit, amitől még éppen vállalható mértékű nikotinmérgezést kapsz.



Amikor minden fej, kaja, pia, cigi elfogyott, húzzál haza az uraddal, rinyálj bocsánatért, s kérj tőle karácsonyra egy futópadot, amin az eltévedés kockázata még a te esetedben is minimális.

Mert naná, hogy te cseszted el, s loholtál rossz úton, ami már az első délután feltűnhetett volna, amikor futás közben egy patakmedret néztél vonatsíneknek  magad mellett.

No, de tényleg, Ti melyik utat választanátok? 






12 megjegyzés:

anyus írta... [Válasz erre...]

Hogyhogy melyik utat?? Hát amelyik visszafelé vezet.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Minden bántás nélkül jelzem, hogy ennek a blogbejegyzésnek a célközönségét nem azok az idióták képezik, akik negyven fokban víz és mobil nélkül kóvályognak a sánta lovukkal az erdőben, esetleg szarrá áztatják magukat a zuhogó esőben.

anyus írta... [Válasz erre...]

Aha. Inkább azok, akik olyasmit csinálnak, amelyben az egyetlen öröm az edzés vége :D

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Kezdek beletörődni Anyus, hogy hiába magyarázok neked a HÁLÁRÓL, amit nem a férjed,hanem irántam kellene érezned.:)

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]

Én azt hittem, a sport oldja a stresszt, nem pedig generálja!

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:)Jaj, Szofi, dehogy, a stresszoldásnak vannak sokkal egyszerűbb és hatékonyabb módjai. Viszont a futástól izmosak lesznek a combjaid,és közben nincsenek láb alatt a gyerekeid.:)

PetiE írta... [Válasz erre...]

A kar-izmatikus futó tüdeje is erősödik, amitől jobban tud ordítani!
Az viszont kérdéses, a tábori szájkarate okozta stresszt oldja-e-é-e a megelőző fut(tat)ás?
Az meg nem derült ki az élménybeszámolóból, ki rendelte meg az útmutatást?
Amúgy,ha választani kellene, a jobb oldali úton halnék bele a harmadik km után...vagy a fél távnál keresnék válóperes ügyvédet a helyedben. :)

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Igen Peti, a jobb oldali a helyes irány,(én a balon futottam) de honnan a fenéből ennyire egyértelmű?!!!Férfiagy, bakker.

PetiE írta... [Válasz erre...]

Nem egyértelmű, én arrafelé is 3 km után ugyanúgy kihaltam volna...hiába a ffi agy, nincs hozzá izom, sem izomagy. Ilyen korban már az sem. ;-)

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:)Nem izom, hanem önbizalom kérdése az egész. Hajrá Peti!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Ritkán írtok mostanában.Miért?Szerettem olvasni mindhármotok gondolatait.Ne fosszátok meg szegény anyukákat(apukákat) ettől az élménytöl!Én is két kicsivel itthon,kettő már nagyobb,az élet nehéz,és Ti könnyebbé teszitek!

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:) Nagyon köszönjük Sorstárs, nekem meg attól könnyebb, ha ilyen hozzászólásokat olvashatok:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...